Amerika egy hatalmas ország, a két partja közti távolság 4000 mérföld, azaz több mint 6400 kilométer. Autóval kb. öt napba telik megtenni ezt a távot, és így az ország mérete miatt az emberek kissé máshogy állnak a távolságokhoz, mint az európaiak vagy bármely más állam lakói. Ezért szinte biztosra vehető, hogy az első beruházásaid között fog szerepelni egy autó vásárlása. Az Egyesült Államokban az autó nem luxusnak, hanem sokkal inkább alapvető szükségletnek számít.

Más országoktól eltérően Amerikában nem emészt fel egy vagyont egy autó fenntartása. Nem kell éveken keresztül spórolnod, hogy megvehess egy gépkocsit, hiszen már néhány száz dollárért is kaphatsz autót. Ezt a pénzt alig néhány heti munkával meg lehet keresni. Maguk a járulékos költségek sem túl magasak. A javítások és szerelések ugyan drágák tudnak lenni, ezért feltétlenül érdemes időt szentelni a megfelelő autó kiválasztására – hiszen így a jövőben pénzt spórolhatsz meg, és nem is fogod halálra idegeskedni magad. Az üzemeltetési költségek általában alacsonyak, és habár az utóbbi időben emelkedtek az üzemanyagárak, azok még mindig kb. fele annyiba kerülnek, mint bárhol máshol a világon.

Ebben a fejezetben a saját autóvásárlási tapasztalataimat szeretném megosztani, és néhány hasznos tanácsot adnék az (első) autó megvásárlásához. Mivel pedig az újonnan érkezettek általában pénzszűkében vannak (mint anno én is voltam az első autóm vásárlásakor), ezért elsősorban a használt gépjárművekkel kapcsolatos dolgokra fogok kitérni, nem pedig az új, fullextrás kocsikkal kapcsolatos információkra. Az itt leírtak azonban bármilyen autó vásárlásakor segíthetnek, legyen az új vagy használt, olcsó vagy éppen drága.

Használt gépkocsihoz alapvetően három forrásból lehet hozzájutni:

  1. magánembertől (újság vagy internetes hirdetés által)

  2. kereskedőtől

  3. árverésen (ezeket újságban vagy rádióban hirdetik meg)

A vásárlásról

Egy autóvásárlás folyamata három főbb részre bontható:

  1. Piackutatás

  2. Ajánlatok megismerése

  3. Vásárlás

1. Piackutatás

Ez a rész a tervezésről szól, és általában még csak ki sem kell tenned a lábad otthonról. Kövesd az alábbi lépéseket, hogy teljessé tedd a kutatásod:

  • Határozd meg, mennyi pénzt szánsz az autóra. Vedd figyelembe, hogy egy használt járműnél számos apróbb javítás is szükséges lehet, és 50-100 dollár körül vannak az átírási költségek.

  • Határod meg, milyen követelményeid vannak az autóval szemben, és ezeket rangsorold fontosságuk szerint. Az alábbi weboldalon található kérdőívet kitöltve javaslatot kaphatsz a jármű típusára, évjáratára és árára: http://carguides.autotrader.com/at/ucars/ucar_guide.jsp

  • Nézz utána a megbízhatósági statisztikáknak. Ha már sikerült egy adott márkára és típusra szűkíteni a kört, akkor érdemes utánanézni a gyengeségeinek és erősségeinek. Ha megbízhatóan működő autót szeretnél, a kiválasztásnál vedd figyelembe a statisztikáknak, melyeket pl. az alábbi honlapon is megtalálhatsz: http://autos.msn.com/

  • Nézz utána a tulajdonosi véleményeknek.Habár az autógyártók jó dolgokat mondanak a termékeikről, jó ötlet elolvasni a népítéleteket, amelyekből a negatívumok is kiderülhetnek. A vásárlók véleménye alapján mind a jó, mind pedig a negatív tulajdonságokra fény derülhet. Érdemes meglátogatni az alábbi honlapot: http://www.epinions.com/auto

2. Információgyűjtés

Az információgyűjtés több lépésből áll:

  1. Keress az igényeidnek és anyagi helyzetednek megfelelő autót. Barátok, szomszédok, ismerősök és újsághirdetések mellett érdemes szétnézni az interneten is, hiszen számos honlap foglalkozik autókereskedelemmel. A kifejezetten ezen célból létrehozott webes adatbázisok akár több milliónyi hirdetést is tartalmazhatnak, és több különféle paraméter (város, típus, ár, futott km, stb.) alapján kereshetsz. Ajánlott oldalak: cars.com, autotrader.com

  2. Hívd fel az eladót. Telefonon is számos értékes információhoz juthatsz, és ki is szűrheted a problémás, például túl sok mérföldet futott vagy totálkárosnak minősített autókat. Érdemes előre összeírnod a kérdések listáját, és a lehető legtöbb információt kiszedned az eladókból.

  3. Nézd meg személyesen az autót. Ha a rendelkezésedre álló információk alapján kinéztél egy járművet, akkor egyeztess az eladóval, és nézd meg személyesen az autót.

  4. Határozd meg az autó valódi értékét. Mielőtt elmész megtekinteni a járművet, célszerű képbe kerülnöd a valódi piaci értékével, hogy ennek ismeretében tárgyalj az árról. Az USA-ban minden évben kétszer megjelenik egy könyv, amely mértékadónak tekinthető az elmúlt 15 év autóinak értékével kapcsolatban, ez a „Kelley's Blue Book". Autóvásárlás előtt érdemes beszerezned ezt a könyvet, illetve az interneten is találhatsz értékbecsléssel foglalkozó honlapokat, melyeken egy-egy modellre rákeresve megtudhatod a jármű hozzávetőleges értékét.

  5. Futtass le egy Carfax ellenőrzést. Mielőtt elmész a személyes megtekintésre, nézz utána az autónak a Carfax adatbázisban! A Carfax a legnagyobb olyan cég, amely amerikai és kanadai autók előéletével foglalkozik, és egy ellenőrzés akár olyan elhallgatott hibákra is fényt deríthet, amelyek negatívan befolyásolják a jármű értékét és biztonságosságát.

Az így megszerezhető információkkal többé-kevésbé kiszűrhetők a totálkáros, újjáépített, lopott, eláztatott vagy éppen visszapörgetett kilométerórával rendelkező autók. A Carfax ellenőrzés megkímélhet attól, hogy úgynevezett „lemont" (citromot) vásároljál.

A lemon olyan autót jelent, amely javíthatatlan hibával rendelkezik, azaz kerülendő. Egy járműt lemonnak tekinthetünk, ha ugyanazzal a hibával legalább négyszer javították, vagy ha legalább 40 napig volt szervizben.

  1. Alaposan vizsgáld meg az autót. Ha nem értesz a járművekhez, akkor célszerű magaddal vinned egy olyan barátod, aki több műszaki ismerettel rendelkezik, vagy egy szerelőt, aki segít felmérni a jármű állapotát. Egyébként sem ajánlatos egyedül megjelenned, hiszen pszichológiailag is hatásosabb lehet a tárgyalás, ha másodmagaddal vagy.

Figyelem: soha ne éjszaka vagy alkonyatkor nézd meg az autót. Megfelelő nappali világítás mellett lehet csak kellően megvizsgálni a járművet.

  1. Tégy egy próbautat. Célszerű egy legalább 15 perces próbaútra elvinni a járművet, hogy kellően bemelegedjen. Igazság szerint minél tovább tesztelheted az autót, annál jobb, hiszen csak így jöhetnek ki az esetleges problémák. Figyelj a menettartásra, a fékekre, a gyorsulásra; lehetőség szerint próbáld ki emelkedőn, autópályán és rosszabb utakon is a járművet, miközben figyelj a különféle zajokra.

  2. Beszélj egy szerelővel. Amennyiben eljutsz arra a pontra, hogy szívesen megvennéd az autót, az üzlet nyélbeütése előtt célszerű konzultálnod egy szerelővel. Típustól függően 25 és 150 dollár közötti áron megvizsgálják a járművet, és szakvéleményt adnak. Érdemes erre pénzt áldozni, ám arra figyelj, hogy ha kereskedőtől vásárolsz, akkor független szakemberrel nézesd meg az autót.

  3. Károsanyag-kibocsátási teszt. Még vásárlás előtt érdemes környezetvédelmi vizsgálatra vinned az autót, mivel a legtöbb államban törvényben van valamiféle szabály ezzel kapcsolatban. Amennyiben a jármű nem megy át a teszten, úgy nem is lehet forgalomba állítani, és a javítási költségek a több száz dollárt is elérhetik. Általában 50 dollárért lehet elvégeztetni egy ilyen ellenőrzést, tehát ez is egy ajánlott beruházás.

bulleye

Ne vedd meg az első autót, amely megtetszik. Érdemes legalább tíz járművet megnézned, mielőtt vásárlásra adnád a fejed. Szélesedni fog a látóköröd, és jobban rá fogsz érezni a tuti vételre, meg fogod tudni különböztetni a jó üzletet a rossztól.

3. A vásárlás

A vásárlás általában az alábbi lépéseket foglalja magában:

  1. Hozd meg a döntést: mielőtt elkezdenél az árról alkudni, döntsd el magadban, hogy pontosan meddig vagy hajlandó elmenni a tárgyalásban, mennyit lennél hajlandó fizetni az autóért.

  2. Tedd meg a nyitó ajánlatot: amennyiben műszaki problémák miatt alacsonyabb árat javasolsz, akkor először mondd el az észrevételeidet, ne utólag magyarázkodj. Próbálj olyan ajánlatot tenni, amellyel az eladó kedvében járhatsz, ám hagyj magadnak is mozgásteret.

  3. Légy felkészülve egy ellen-ajánlatra: magánszemélyek között az alkudozás általában 2-3 lépcsőből áll. Kereskedővel ezzel szemben már jóval hosszabb lehet ez a folyamat. Amennyiben előre felkészülten jelensz meg, akkor tisztában vagy a jármű piaci értékével, és tényszerűen reagálhatsz az eladó által megadott árra. A valódi piaci értékről például az Edmunds weboldalon is találhatsz információkat

  4. Készítsetek írásbeli szerződést: amennyiben megegyeztetek az árban, készítsetek szerződést. Ez lehet kézzel írott vagy nyomtatott, a lényeg, hogy szerepeljen benne az autó típusa, gyártási éve, VIN# száma, vételára, az aktuális dátum és a szerződő felek adatai. Készítsetek két példányt, hogy mindkét félnek legyen egy-egy másolata.

Szerződés-sablont az alábbi honlapról tölthetsz le: http://www.carbuyingtips.com/billofsale.xls

Vásárlás kereskedőtől

A mostani írásban elsősorban a magánszemélytől való vásárlásra helyeztem a hangsúlyt, hiszen egy újonnan az Egyesült Államokba érkezőnél általában ez a helyzet. Nem fogok részletesen belemenni a kereskedőtől való vásárlás fortélyaiba, a témáról hasznos információkat az alábbi weboldalon találhatsz: http://www.carbuyingtips.com/carintro.html.

Amennyiben te vagy egy barátod kereskedőnél szeretne vásárolni, ajánlom, hogy előbb olvassátok el a fenti honlapon lévő útmutatót. Ingyenesen juthatsz olyan hasznos információkhoz, amelyekkel valódi, kemény tárgyalásokban előnyhöz juthatsz, megvédheted magad a csalókkal szemben, és felkészülhetsz arra, hogy számodra is megfelelő üzletet köthess. Akár több ezer dollárt is megspórolhatsz magadnak, mivel az alábbi témákban tanulhatsz új dolgokat:

  • Hogyan juthatsz kölcsönhöz, milyen buktatói vannak a kölcsönöknek

  • Mit vigyél magaddal egy kereskedőhöz, mit mondj, hogyan viselkedj, mit ne csinálj

  • Hogyan kerülj képbe a kereskedő költségeivel, milyenek a közvetítői díjak

  • Hogyan tárgyalj agresszív eladókkal, milyen trükkökre és átverésekre kell figyelned

  • Hogyan zárj le gyorsan egy üzletet, milyen átverésekre számíthatsz • Hogyan kerüld el azokat az extra opciókat, amelyeket rád akarnak majd sózni

  • Mit tégy, ha kihasználtak és túl nagy árat kértek a járműért

  • És még sok hasznos egyéb információt…

Remélem hasznos volt számodra ez a kis útmutató. A személyes tapasztalataim alapján a Japán autókat ajánlom, Hondát, Toyotát, Nissant vagy hasonlókat. Ezek a legmegbízhatóbb járművek, sokkal jobbak, mint az amerikai autók. Ha nem hiszel nekem, csak nézz utána a megbízhatósági mutatóknak az ajánlott weboldalakon, és a saját szemeddel láthatod, miről is beszéltem.